Elérhetőségek: Telefonszám: +36 20/4540-558 E-mail: info@creall.hu

Creall Creall

Nagy öröm volt számomra, hogy a Szép Házak magazinban megjelent az egyik általam tervezett interior, amely egy 2020-ban épült 2 szintes 185 m2-es lakóterületű házban található

Ez az egyedi lokációval és panorámával rendelkező Rókahegyi otthon még csak tervezőasztalon volt, mikor megkaptam a feladatot a belső tereinek megtervezésére és bekapcsolódhattam a munkába.

Azzal, hogy ilyen korai fázisban bíztak meg, rengeteg felesleges kiadástól mentesültek Megrendelőim, akik végig tartották magukat a tervekhez, emiatt teljes mértékben olyan lett az enteriör, mint a látványterveken. Megrendelőim végig tartották magukat a tervekhez, emiatt könnyű volt velük együtt dolgozni, a képek is mutatják, hogy olyan lett az enteriör, mint a látványterveken. Ez nem az első megbízásuk volt felém, így már ismerték a munkámat, beállítottságomat. A nyugati tájolásnak és a hatalmas üveg felületeknek köszönhetően egész évben rengeteg természetes fény jut be a házba és a kertet is folyamatosan éri a nap. A ház 30 centiméteres téglából lett építve, amire jött egy 8 centiméteres dryvit szigetelés. A tetőfedés Lindab tetőrendszerrel lett kialakítva. A ház fűtéséről gáz cirkó gondoskodik, padlófűtés van az egész házban, így nem kellettek radiátorok, csodaszép látvány az óriási üvegfelületek egysége. 

A nappali étkező térrel egybenyitható egy 15 m2-es erkély, ahonnan egészen egyedi panoráma tárul elénk a Hármashatár- hegytől egészen a Nagy-Kevélyen keresztül Pomázig. 

Rendezett kert, melyben rengeteg virág, találhatunk még épített bográcsot és grillt is a kinti tároló ház szomszédságában. Kerti ülőgarnitúrák teszik még hangulatosabbá és kényelmesebbé a nyári grillezést 

A tervezésénél a főbb szempontok azok voltak, hogy 2 fő részére kellett kialakítani az enteriört, modern különleges vonalvezetéssel, azonban nagy tarsasagi életet élnek, emiatt volt szükség arra, hogy minél több ülőfelületet hozzunk létre. A ház adottságai ezt lehetővé tették. A házba belépve egészen a hatalmas üvegfelületekig ellátunk, tágas tereihez pazar kilátás és nagy üvegfelületek társultak. A házat különleges forma, hatalmas belmagasság, mozgalmas, egybefüggő terek jellemzik. Megrendelőim nem akartak sok bútort a felső szinten, ezért két gardróbhelyiség  is van, az egyik közvetlenül a bejárati ajtó mellett helyezkedik el, oda teszik belépéskor a kabátot, cipőt, a vendégek ruháit, míg a másik a hálószobához tartozik. Így mindíg rend van az előszobában is, aholnnan az újonnan érkezők átlátnak az egész házon, szinte már onnan a csodás panoráma tárul eléjük. A tágas előtérben gipszből készült dekor falpanellel díszített fal van az egyedi tervezésű, ugyanabból az anyagból gyártatott komód fölött, mint a konyha és az étkező bútor, fenrtől megvilágítva. A közösségi tér egy teljes szinten helyezkedik el, csodás budai panoráma. A konyha, étkező és nappali egysége egy hatalmas légtérben kapott helyet. A nem szokványos beltéri magassag a nappaliban, ami még természetesebb hatást biztosit, a hegyek látványával egységben. Nappali térben tapetával dekorált gipszkarton fal van, mögötte körben rejtett világítás, előtte az amerikai konyhás nappaliba külön Németországban ide gyártatott prémium minőségű Himolla ülőgarnitúrákat találunk, melynek finom sárga  színe harmonizál a tapétával.

A belső terek berendezését letisztultság és modern stílus jellemzi. A közösségi tér bézs színű falai mellett sötétebb, mandula színt használtunk,melyek lakás minden részében megtalálhatóak, ezzel összekötve a helyiségekeT. Magasfényű burkolat egységesen a világos, a fényes burkolat használata miatt még nagyobbnak tűnik a tér. Modern konyhabútor - egyedileg tervezett, méretre gyártott, selyemfényű felületek vannak kombinálva a magasfényű anyagokkal. A konyhai étkezőpult és az étkezőasztal is a legújabb durakril bevonatot kapta, ami  teljes mértékben karcálló, így bátran hívhatnak társaságokat is, nagyobb használatnak kitéve is szépek maradnak. Pulttal elkülönített konyha, sötét színeivel ellensúlyozza a ház adottságaiból fakadó világos teret. A konyhapult tervezésénél jelentősége volt, hogy részévé tegyem az oszlopot,  ami ebben a formában szinte dekorelemmé vált, pedig a  nagy belmagasság és egybefüggő terekhez nélkülözhetetlen építészeti elem. Tágas, jól átgondolt, funkciojában jól kihasználható a konyha, ami az étkezővel és a nappalival együtt él.Az étkezőasztal melletti részen körablak adja meg építészeti elemként a hangulatát, mellette falba süllyesztett fényerőszabályoztató ledes fénycsíkokat helyeztünk el, aminek nem csak dekorációs jellege van, hanem tényleges vilgáítást is kapunk. Nagy társasági élet, ennek megfelelően lett kialakitva a nappali étkező konyha hármas egysége. Terasszal egybenyitható étkező rész, szintén egyedi gyártású, nagy méretű étkezöasztal kapott helyet a kerek ablak előtt. Fő szempont volt, hogy úgy legyen kialakítva a ház, hogy nagy tarsasagok fogadására is alkalmas legyen - emiatt nagy méretű, bővíthető étkezőasztal, a pultnál a felület, a nappali ülőgarnitúra, plusz teraszon lévő kerti ülőfelületek biztosítják a kényelmet a vendégek számára. Megrendelőm szerint is még főzés közben is pazar érzés a csodás természet közelsége és látványa. Fürdőszobákban elsődleges szempont volt a letisztult egyszerűség. Az ott lévő beépített világítások a tükörnek és a magasfényű felületeknek köszönhetően optikailag szinte megkétszerezik a teret.Egy nehézségbe ütköztünk, sajnos utólag döntöttek úgy, hogy a garázs helyére kerül a hálószoba, emiatt  egy viszonylag alacsonyabb belmagasságú térben kapott helyet egy tolóajtóval elválasztott gardrób és a hálószoba. Azt kérték tőlem, hogy hálószobába belépve szinte szállodai érzés kerítsen Őket hatalmába, így egy 200x200 cm franciaágy, mögötte saját tervezésű puha, műbőr dekorpanel kapott helyet, szemben, a tv mögötti falon elhelyezett gyönyörű szines tapéta van megvilágítva. A lépcsőházban nagyon látványos dekorfestés OIKOS, falba süllyesztett lépcsővilágítás, fentről  ezüstösen csillogó króm mennyezeti lámpa. Az alsó szinten került kialakításra a wellness részleg, helyet kapott az infaszauna, majd későbbiekben fitnessterem készül. Kártyaszoba Dolgozószoba. A ház tulajdonságait kihasználva alkottuk meg ezt a különleges teret